Biztos munkahelyet ígérő szakmákra képezzék a fiatalokat

Stratégiai terv készül

Stratégiai terv készül a vajdasági munkaerőpiac szükségleteiről, erről határozott a Tartományi Kormány. A programra azért van szükség, hogy az egyetemek és a főiskolák a szükséges, vagyis a biztos munkahelyet ígérő szakmák képzését indítsák el. A javaslat tevő, Dragoslav Petrović, a tartományi tudományügyi titkár indoklása szerint, jelenleg számtalan pedagógiai képzettségű szakemberrel rendelkezünk, akik nem tudnak elhelyezkedni, mert egyszerűen nincs rájuk szükség. Ugyanakkor a korszerű technológiai folyamatokban nem tudnak megfelelő profilú termelői szakembereket biztosítani. Ezen a helyzeten kell sürgősen változtatni. A vajdasági munkaerőpiac feltérképezését és a stratégiai terv elkészítését a tartományi oktatási és munkaügyi titkárság végzi el, még ebben a költségvetési évben. Valamivel több mint 2600 hallgatót vesznek fel a tartomány által alapított szakfőiskolák első évfolyamára, az Újvidéki Tudományegyetemre pedig összesen 8600-an iratkozhatnakA 2600 elsős főiskolás hallgató közül 1155 tanulmányát a tartomány pénzeli, a többieknek tandíjat kell fizetniük. Az egyetemi karok esetében 4600 hallgató tanulhat a tartományi költségvetés terhére.

Állást keresel?

belépés / regisztráció Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint álláskereső! Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki tagosodhat, aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.

Tanácsra van szükséged?

Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:

Nézz szét az adatbázisunkban!

Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.

VMK könyvek:
Felsőoktatási hírfigyelő: