Merre tovább? – avagy a pályaválasztás

A pályaválasztás, a karrierépítés döntések sorozatából áll, amely a nyugati társadalmakban már a gyermek óvodás, Vajdaságban inkább általános iskolás korától fontos kérdések elé állítja a szülőket, gyerekeket és fiatalokat egyaránt: Vajon melyik középiskolában, s milyen egyetemen szerzett tudással lehet a legjobban érvényesülni? Melyek azok a képességek, amelyekre érdemes alapozni a pályaválasztás során? Melyek azok a tulajdonságok, személyiségvonások, amelyeket figyelembe kell(ene) venni a leendő foglalkozás kiválasztásakor? Olyan kérdések ezek, amelyekkel mindannyian találkozunk életünk során. Mivel felnőttként napunk 1/3-át munkahelyünkön töltjük, a pályaválasztással kapcsolatos jó, illetve rossz döntéseink lényegesen befolyásolhatják mindennapjainkat. Emiatt a döntés súlyos terheket róhat ránk, amelyeket egyesek könnyebben, mások nehezebben oldanak meg.

A pályatanácsadás célja

Vajdaságban és a környező országokban egyre kevesebb hangsúlyt fektetnek a pályatanácsadásra. Főként a pályakorrekciós ellátások, a munkanélküli személyekkel való foglalkozások kerültek előtérbe, pedig a “megelőzéssel” sok gondtól, bosszúságtól kímélhetnénk meg magunkat. A pályaválasztási tanácsadás elsősorban azoknak nyújt segítséget, akik átmenetileg megtorpantak a pályaválasztás felé vezető úton. A pályatanácsadás célja a továbbtanulást, illetve munkavállalást elősegítő és akadályozó lelki folyamatok, pszichés problémák feltárása és a megoldási lehetőségek felkutatása. A pszichológus segíti a tanácskérőt céljai megfogalmazásában, személyiségének jobb megismerésében, erősségeinek és gyengeségeinek felmérésében, s ezáltal közvetve a hozzá legjobban illő pálya/pályák kiválasztásában, illetve a cél eléréséhez vezető út konkrét lépéseinek tisztázásában.

A pszichológus segít

Ha bizonytalan vagy a döntésedben, vagy már döntöttél, de nem tudod hogyan érd el a kitűzött célt, esetleg több lehetőség közül kell kiválasztanod a legmegfelelőbbet, ezen a helyen segítséget, tanácsokat kaphatsz pszichológusunktól!
Állást keresel?

belépés / regisztráció Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint álláskereső! Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki tagosodhat, aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.

Tanácsra van szükséged?

Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:

Nézz szét az adatbázisunkban!

Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.

VMK könyvek:
Felsőoktatási hírfigyelő: