Dr. Telek Tamás a VMTDK Kristálygömb-díjasa
A Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia Kristálygömb-díját 2009-ben dr. Telek Tamás kapta. A Kasztori Rudolf akadémikus, dr. Csányi Erzsébet és dr. Gábrity Molnár Irén összetételű zsűri egyhangúlag ítélte oda a díjat Telek Tamásnak az orvostudományok terén elért kimagasló kutatási eredményeiért, amelyeket a VMTDK-kon, publikációkban és doktori értekezésében mutatott fel. A Kristálygömb-díjat 2006-tól ítélik oda egy vajdasági fiatal tehetségnek, a tudományok és művészetek minden ágát egyenrangúan szem előtt tartva és értékelve.
Novák Károly Attila, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium angol és spanyol szakos tanára
Hazatérésem óta a munka, mondhatnánk, teljes egészében kitölti életemet. Szeretnék sok minden mással is foglalkozni, de erre nem tudok időt találni. Eleinte, tanárként, 2003-ban és azt követően a tanári fizetések miatt, még adtam több magánórát szükségszerűségből is, de nem csak ezért. Az utóbbi 2 évben már csak azon vagyok, hogy hogyan beszéljek le mindenkit, aki magánórára szeretne hozzam járni. Ez nem jelenti azt, hogy így említésre méltó szabad időm marad pihenésre éshobbikra. Munkám és az azzal járó sokrétű elfoglaltság leköt, és kitölti időmet. Valószínűleg lehetne ezt másképp is csinálni, csak még nem találtam meg a módját. Másrészt, kötődöm a fiatalokhoz, akiket tanítok és ezért is foglalkozom velük többet. Például, van, amikor még este 11-kor is sms-ben érkeznek kérdések az osztályom valamelyik diákjától. Van, aki ezen nagyon meglepődik, de nekem ez OK. Ezzel együtt azért nagyon szeretném életemet végre úgy alakítani, hogy a diákjaim iránti nagyfokú odafigyelés mellett, jusson magamra is idő. Ez még egyelőre csak terv, amelyet talán mégis sikerül mielőbb megvalósítanom.
Jelenleg iskolapszichológusi munkám mellett az ELTE tanácsadó szakpszichológusi képzésére járok, amelynek következtében amikor nem dolgozom, akkor tanulok és fordítva. A szakképzés mellett minden adódó továbbképzési, tanulási lehetőséget kihasználok, hiszen fontosnak tartom a szakmámban való folyamatos fejlődést, új ismeretek elsajátítását. Ilyen időbeosztással nagyon nehéz időt szakítani a magánéletre, csak tudatos szervezéssel lehet egészséges egyensúlyt találni, viszont megéri, mert a családdal, barátokkal együtt töltött időből tudok erőt meríteni és folytatni a munkát, “lépést tartani önmagammal”.
Zsoldos Ferenc, jogász, a történettudományok doktora

Alapjában véve munka-orientált személy vagyok. A munkát nem önmagáért szeretem, hanem maga a cselekvés, az aktivitás, az állandó mozgás az életem. Persze nagyon fontos, hogy az ember azt csinálhassa, amit szeret, de ez nem mindig van így, természetesen. Ezért arra törekszem, hogy minél több olyan dolgot csinálhassak, ami vonz is, s persze minél kevesebbet, ami kevésbé. Eddig a fő gondom az volt, hogy sokszor a megélhetési forrást jelentő munkámat nem igazán szerettem (szerencsére ez most már a tanítással megváltozott), s minden egyéb, munkahelyen kívüli aktivitásban éltem ki magamat (erre a civil szféra, s az önkéntesség nagyszerű terep).
Szlávity Ágnes a közgazdaságtudományok magisztere

A munka minden bizonnyal nagyon vonzódik hozzám, mert mindig megtalált, évek óta nem hagyott még csak rövid időre sem magamra :-) A tréfás megfogalmazás arra utal, hogy évek óta az optimálisnál jóval több munkám van. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, mert ez a helyzet, még ha időnként nagyon fárasztó is, jobb mint munka nélkül lenni. Nekem a kihívást így az jelenti, hogy néha nemet mondjak olyan feladatokra, melyek bár érdekesnek tűnnek, akadályozzák a cél elérését, vagyis a PhD munka előkészítését, a doktori fokozat megszerzését.
Pap Ágota pszichológus, addiktológiai konzultáns

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám jelentősen magába öleli a hivatásom. A pszichológusi hivatás nehezen választható el a hétköznapoktól, tulajdonképpen úgy élem meg, mint egy személyiségvonást, azaz csak akkor tudok hiteles lenni a szakmámban, ha valóban aszerint tudok működni, ahogyan azt a munkámban megélem.
Námesztovszki Zsolt oktatásinformatikus

László Paulina angol nyelv és irodalom szakos tanár

Ez a két év munka arra is ráébresztett, hogy szükségem van további szakmai ismeretekre, ezért jövőre PhD tanulmányokat szeretnék folytatni Szegeden. Úgy érzem, hogy ez nem csak a karrierem építése szempontjából lesz fontos, hanem az önmegvalósításomat is nagymértékben elősegíti.
Diósi Viola nemzetközi marketing szakos közgazdász

Hiszek abban, hogy - a gyakori kilátástalanság és nehézségek ellenére – van jövőnk itt, a Vajdaságban, és rajtunk múlik, hogy milyen erős közösséget építünk ki, de ennek az alapköveit nekünk kell lerakni, és ezek a fontos pillérek a tudás, a világra való nyitottság, az egészséges nemzeti öntudat, a múltunk ismerete és a világos, reális jövőkép.
Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint
álláskereső!
Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók
is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki
tagosodhat,
aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.
Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:
Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.